Íjkészítés

Laminált íjak: az elv, és a technológia már nagyon régi, csak az anyagok változtak kissé. Az emberiség íjász múltjába, nagyon sok népcsoport-törzs készített „laminált” (kompozit) íjakat, ki-ki a maga módján, a rendelkezésükre álló anyagoktól függően. Az indiánok, pl. bőrrel, inakkal borították fa íjaikat, ezzel téve tartósabbá, rugalmasabbá. Az ázsiai népek használtak szarut, csontot, inakat, és mindent, ami erre a célra alkalmas lehetett. De a legfontosabb alapanyag a fa volt, ami önmagában is működött, viszont a tartósság már akkor is szempont volt, és persze a teljesítmény. A fa, mint alapanyag ma is megmaradt, csak a szaru, ín, bőr, satöbbit felváltotta az üvegszál, és a karbon. Pontosabban már lassan a fát is felváltja a különböző műanyagok kombinációja. A bőrrel borított fa íjakat nem nevezném még lamináltnak, hiszen a teljesítménye nem igazán nőtt a bőrözéssel, csak a tartóssága lett jobb. A mai laminált íjak őse talán az ín-fa-szaru kombináció volt, ezek vitathatatlanul jobb teljesítményre voltak képesek, mint a bot íjak.

Az elv: Egy vastag fát már kis hajlítással is könnyedén eltörhetünk, de egy vékonyabbat (bár könnyebben hajlítható) már rendesen hajtani kell, hogy eltörjön. Ha több vékony réteget ragasztunk egymásra, akkor rugalmasabb lesz, mert a vékony rétegek bár egy anyagot képeznek mégis külön - külön tudnak hajlani (a húzott oldala húzódni, a nyomott, pedig nyomódni). Ez még mindig nem elég tartós, ezért a több rétegből álló anyagot beborítjuk egy olyan anyaggal, ami elég rideg ahhoz, hogy a töréshatáron lévő fát megvédjen a „kitöréstől”. Ez az anyag az üvegszálas műgyanta, vagy a karbon, ami szintén egy különálló réteg, és az íj elejére és hátuljára (húzott és a nyomott oldalra) a több vékony réteg fára ragasztjuk fel. A ragasztóanyagnak a lehető legkisebb, rétegek közötti elmozdulást kell produkálnia, amellett hogy ne legyen annyira rideg, hogy szétrobbanjanak a rétegek, és ne legyen túl lágy, hogy ne csússzanak el a rétegek egymáson.

Húzott-nyomott oldal: ha egy botot a térdünkön hajlítunk, akkor a térdünk felöli oldala a nyomott oldal (a fa itt összekényszerül préselődni), a külső fele, pedig a húzott oldal (itt a fa szálai nyúlni, húzódni kényszerülnek) a húzott, és a nyomott oldal közötti távolság befolyásolja az adott anyag hajlíthatóságát.
Az íj felépítése a következő: általában 4 rétegből áll üvegszál lap – fa – fa - üvegszál lap. Lehet több réteg is, ezt az íj szélessége, és hosszúsága határozza meg, de leginkább az íjkészítő fantáziája, és elképzelése. A rétegek vastagságával, és a szélességével lehet az erejét változtatni. A szélesség, és a vastagság, a rétegek száma, illetve az adott vastagsághoz használt üvegszál vastagságának mértéke, és az íj formája határozza meg, hogy milyen is lesz a késztermék. Gyors de ráz; lassú de kellemes; lassú és ráz; gyors és kellemes; vagy a hangos-halk-ról nem is beszélve. Ehhez még természetesen kell a megfelelő arány: markolat hossza-karok hossza, a karok „spiccességéről” (keskenyedés) nem is beszélve, ami egy jól működő íjnak talán a lelke is lehet. Fontos még a ragasztó megfelelő használata, portalanított zsírtalanított felület, a jó felületi érdesítés, a ragasztóanyag keverési arányainak betartása, és hőkezelése, a faanyag és az üvegszál lapok minimum tized mm-es vastagsági pontossága, és a faanyag szálirányának összeforgatása, a ragasztósablon szimmetriája, és pontossága stb.

Faanyag: A laminált íjakba kerülő fák, más tulajdonsággal bírnak, mintha "egyfából" lennének. Ezt úgy értem, hogy pl. egy gyorsnak, és rugalmasnak tartott "egyfa" íj anyaga, nem biztos, hogy jól teljesít laminált íjba. a karokhoz a legjobb anyagok a könnyű, de egyben keményebb fák. A hársfa, pl. könnyű, de puha is, és ezért könnyen húzódik-nyomódik” ami a sebességre negatívan hat. Lassabb lesz, nem is használjuk. A kőris kemény, és gyors fa, ugyanakkor nagyobb a súlya, és ez hátránnyal van a hangra, és a rezgésekre. Én a saját íjamat vagy narancsból vagy zebránoból készítem, nekem ez jött be, és ez tetszik, pedig ezek is nehéz fák mégis kellemes lőni vele, és gyors, ugyanakkor van, akinek a kőris a mindene. Lehet hogy húzáshossztól, és az íj erejétől is függ, hogy kinek melyik fa válik be. Ezeket a fa-fa közötti eltéréseket leginkább csak gyakorlott íjászok, és a sebességmérő műszer érzékeli. A markolathoz nehéz, keményfát használok, javaslok. Nem jó, ha túl könnyű egy íj, ezt alapból, a markolat anyagának súlyával lehet növelni. A rezgések csillapításában is nagy szerepe van a markolat anyagának.

Felületkezelés, és kényelem: A felületkezelés szintén fontos, hiszen ez a „bőre” az íjnak ez védi meg a nedvességfelvételtől a fát. Tévhit, az hogy a faanyagnak akkor jó, ha lélegzik, szerintem száraz faanyagból kell dolgozni, és tökéletes fedést adni neki. Ez persze csak a laminált íjakra vonatkozik, hiszen a karokat üvegszál borítja, ezért a lakk a hajlított fát nem szárítja ki. Ha jó a felületkezelés, akkor tartós lesz, és akár evezőnek is használhatjuk, ha úgy hozza a szükség, persze vízbe tárolni azért nem kell. Az egyfa íjakat is védeni kell a nedvességtől, de nem lakkal, hanem növényi olajokkal.

Ezek a lakkok nagyon strapabíróak, elviselik a nagy hőingadozást, és a karcolódásnak is jobban ellenállnak, mint a hétköznapi társaik. Többnyire kétkomponensű lakkokat használunk, amelyek nem párolgással szilárdulnak meg, hanem edző segítségével. Több keménységi fokban is kaphatóak.

A markolat kiképzése, kézre igazítása a legfontosabb. Ha lehetőség van rá, akkor a megrendelőimnek felajánlom a markolat próbáját, mielőtt lakkozásra kerül az íj. Nem hiszek az univerzális markolatokban, szeretem figyelembe venni a megrendelő igényeit, mindig meghallgatom a véleményeket, és ezeket szép lassan beépítem az íjakba, természetesen a jó ízlés határáig.